Miért van szükség iskola-előkészítőre?

Többször szembesültem már azzal a véleménnyel, hogy sok szülő szükségtelennek, feleslegesnek tartja az ovisoknak tartott iskola-előkészítést. Azok a szülők, akiknek már felnőtt gyermeke van, valószínűleg megkopott emlékkel rendelkeznek a kisiskoláskor nehézségeiről.

„Hadd játsszon csak egy gyerek, amíg óvodás, lesz elég ideje az iskolában tanulni! „

„Azért van az iskola, meg a tanító nénik, hogy megtanítsák mindenre!”

„Minek terhelni plusz fejlesztéssel egy kisgyereket, ha semmi baja?”

„Miért fizessünk olyanért, amit megkap az óvodában is?”

„Szerintem iskolaérett a gyermekem!”

A reakciókban részben van igazság, mindenki úgy dönt, ahogy jónak látja.

Azonban nem azokat az anyukákat, apukákat szólítom meg, akik legyintenek az iskola-előkészítésre, hanem azokat a szülőket, akiknek fontos, hogy a gyermekük következő nagy fejlődési lépcsőjét megalapozzák, segítsék a gyermeket a rá váró ismeretlen és új helyzetben való magabiztos boldogulásban.

Sok-sok évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni az iskolába lépés előkészítésének lehetőségeivel, amikor tanító néniként szembesültem azzal a sokféle hiányossággal, lemaradással, amivel iskolába kerülnek ma gyerekek.

Az óvodában más elvárások vannak, mint az iskolában, a közeg biztonságos, ismerős, az óvónénik már jól ismerik a gyerekeket. Mégis megtörténik az a nem várt dolog, hogy egy kis elsős, akivel az oviban semmi gond nem volt, az iskolában az első pár hónap végére kimerül, a kudarcok miatt elkeseredik, a tanító nénik pedig nem győzik finoman jelezni tapasztalataikat a szülőknek.

Amikor elsős osztályt kapok, mindig nagyon lelkesen várom az első találkozást velük, mert minden új közösségnek megvan a maga varázsa a rengeteg kihívás mellett. A tanítás egyik legszebb része ezeket a kis 6-7 éveseket bevezetni életük új szakaszába, napról-napra haladni velük apró lépésekben, majd arra eszmélni pár hónap múlva, hogy írnak, olvasnak, számolnak, eközben szép lassan megismerjük egymást.

Az iskola azonban nem csak egy idilli élettér, napi szinten tele van rettentő sok zajjal, konfliktussal, kudarccal, fáradtsággal, olykor sírással, anyahiánnyal, bántással.

Az iskolaérettség nagyon komoly tényező abban, hogy egy ovis majd hogyan veszi a napi akadályokat, hogyan reagál konfliktusokra, kudarcokra, jól tudja-e magát érezni az új életében, hogyan képes ellátni a feladatait az iskolában!

A teljesség igénye nélkül néhány apróságnak tűnő példát megosztok, amivel érzékelni lehet, mekkora feladathalmazzal kell megküzdeniük nap mint nap a gyerekeknek.

A napirend feszes, hiszen az első nagy különbség az ovival szemben, hogy van csengetési rend, 45 perces tanóra, közötte rövidke szünetek, amikor mindent el kell intézni: mosdóba menni, enni, levegőzni, de ehhez felöltözni, levetkőzni, sőt, még a következő órára is elő kellene pakolni.

Ebből a feszített tempóból máris látszik, hogy akinek lassú a munkatempója, a munkamemóriája gyenge, vagy kicsengetéskor csakis a játékon jár az esze, - miért is ne, gyerekekről beszélünk – az lemarad.

Kimegy játszani a szünetre, de nem ment el mosdóba, így majd órán fog kikéredzkedni.

Nem fog előkészülni, ezért belecsúszik a következő óra elejébe a pakolás.

Nem tud összerendezetten öltözni, akkor lehet, hogy az egész szünete elmegy a cipő felvételével, cipőfűző bekötésével, és ki sem jut az udvarra.

Mi következik ekkor? Ez a kisgyerek elkeseredik, dühös lesz, mert nem tudott játszani, idegesíteni fogja, hogy elmarasztalják, frusztrálja ez az egyszerű helyzet, s az egész napjára hatással lesz.

Sokszor második osztályban is ugyanezen a szinten ragad, addigra már súlyos magatartási problémákba torkollt ez a sok-sok nehezebben kivitelezett feladat, és szinte feladta az egészet, mert úgy érzi, úgysem sikerül!

Ez csak a szünet, az órai feladatokról is ejtsünk néhány szót!

Kialakulatlan dominanciának nevezik, amikor mindkét kezével tevékenykedik egy gyermek. Csakhogy az agy irányítja a kezet, lábat, szemet, és nagyon fárasztó az idegrendszer számára, ha egy bizonytalan testet kell vezényelnie.

Gyenge finommotorika, fáradékony ujjacskák, csukló, nekik egy színezés kész kihívás, főleg az írás, majd az egyre növekvő írásmennyiség.

Figyelem- és koncentrációs zavar is gyakran előfordul az elsősöknél. Ha ez a terület is éretlen, akkor sajnos nem fog menni noszogatás nélkül, mit is kell csinálni, hol kell kinyitni a könyvet, melyik sorban vagyunk, milyen színű ceruza kell, s a tanító néninek nincs mindig ideje csakis egy gyerekre figyelni, bíztatni, újra meg újra elmondani a feladatot. Figyelem és koncentrációs nehézséggel az ismeretszerzés is meglehetősen nehéz.

A lemaradás, fáradtság, idegrendszeri kimerülés a gyerekeket rettentő módon kimeríti. Az ekkor előkerülő tanulási problémákra a pedagógusok a fejlesztést javasolják, természetesen tanítás után. De egy kimerítő nap után plusz tornára járni, még, ha hasznos is, a kimerülést is fokozza, s a gyerekek egy idő után megutálják az iskolát.

Miért olyan nagy baj ez?

Mert sok évet kell még iskolában tölteniük felnőtt korukig.

Hogyan lehet mégis szeretni az iskolát? Jól érezni magát nap mint nap egy kisgyereknek?

A sikerek, a jó hangulat, az érdekes újdonságok, a kedves, motiváló tanító nénik, a jó osztályközösség, a napi játék a kis barátokkal mind hozzájárul az iskolai jólléthez. Az iskola-előkészítő foglalkozásokon való fejlődés a sikerekért felelős, ami alapja lehet a jó hangulatnak, a felszabadult játéknak, az új barátságok kialakulásának.

Hol van a határ és mennyi a „nem elég”?

Anyaként nem feltétlenül látja mindenki a saját gyermekén, mennyire iskolaérett, vagy sem, ezért jó befektetés egy iskolaérettségi vizsgálat, ami kapcsán érdemes átbeszélni, van-e valamilyen komolyabb fejlesztésre szüksége iskola előtt a gyermeknek.

Ha nincs, akkor csak tovább lehet erősíteni, és előkészíteni őt az iskolára, célzott iskola-előkészítő foglalkozásokkal.

Ha sok terület mutat ügyetlenséget, elmaradást, akkor szinte biztos, hogy valamilyen tanulási probléma is megbújik a háttérben.

Miért kellene minden ovisnak iskola-előkészítő foglalkozás?

Mert mindenki tudja, hogy óriási lépés óvodásból iskolássá válni!

Anyaként és tanító néniként is ajánlom, hogy fókuszáljunk hetente egy órát az iskolára, játékos formában, még tét nélkül, észrevétlenül megalapozva sok-sok terület magabiztos alapját!